MI A GRAFOLÓGIA?
Egy mondatban összefoglalva: személyiségjellemzés az írás alapján.
Kicsit bővebben: a tudósok már régen észrevették, hogy az emberek számtalan jellel kimutatják személyiségjegyeiket - elég, ha arcjátékunkra, gesztusainkra gondolunk. A grafológia segítségével azonban a rejtett gondolatok is megvilágíthatók, sőt, az írásban megjelennek a múlt és jelen képei is.
Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma írás sem, különbözik a természetünk és az írásmódunk is. Kézírásunk hűen tükrözi a lelkünkben, pszichénkben lejátszódott folyamatokat. Az írás elemzésével kapott eredményeket ma már nem csak a személyiség jellemzésére használják, hanem fontos szerepet játszik a vezető-kiválasztásban, a pályaorientációban, vagy akár a párkapcsolati problémák orvoslásában is.
A grafológia elnevezést a francia Michon abbé nevéhez köthetjük, aki 1872-ben ilyen címmel kézíráselemzéssel foglalkozó folyóiratot indított.
De nézzük kicsit konkrétabban a jelentést:
A grafológia görög eredetű összetett szó, első eleme a grafo rajzot, írást, kézírást, a második a logosz szóból származik, ami tudományt jelent. A grafológia tehát írástudomány.
Hogyan értelmezhető modernebb elnevezése az íráspszichológia?
Az írás ebben az esetben sem csupán kézírás, hanem minden embertől származó, bármely írásfelülten (föld, homok, kő, fa, papír, fal) megjelenő nyomot magába foglaló jel, firka, rajz, kép, graffiti. A pszichológia pedig az emberi lélek tudománya. Így értelmezve a grafológia az írásból, rajzból, jelből felfedezhető, kibontható emberi magatartást, a személyiség viselkedését vizsgáló tudomány.
Egy összetettebb definíciója: a grafológia olyan emberről szóló tudomány, amely a kéz vagy helyettesítője által létrehozott, az írásfelületen rögzített, de arra egyedi mozgással került formaalkotást, és a létrehozó mikromotoros mozgást vizsgálva, a pszichológia segítségével a jellemre, a személyiségre, a vizsgált ember viselkedésére következtet.
Az írófelületre (papírra) merevedett mozgás egyéni, mint a nagymozgások, a mimika, a gesztikuláció, a beszédmód és egyéb hozzánk tartozó szokások. Az emberek a világra nem egyformán reagálnak. Írásunk is hozzánk tartozik, akár a gesztusaink. Egyedi, mással össze nem keverhető, ez az oka, hogy találhatunk hasonló, de nem találhatunk egyforma írást. A kézírás, olyan, mint az ujjlenyomat. Csakis egyetlen emberhez tartozhat. Ezt a jellemzőjét az írásszakértő hasznosítja.
Írásunkra érvényes-e vajon az állandóság? Tapasztalhatjuk, hogy nem. A környezet változásai, az öröm, a bánat, az izgatottság, esetleg a düh, vagy a félelem, a tartós szorongás megváltoztatják viselkedésünket, így írásunkat is. BUDA BÉLA szerint „az írás állandósága és mégis relatív változékonysága, egyedi jellege makacs tény”. Megfejthetők az írás sajátos szabályszerűségei és írójának mástól jól megkülönböztethető jellemvonásai.
E „titkok” megfejtése a grafológus feladata. Ha szeretnéd jobban megismerni saját személyiségedet, képességeidet, azt a területet, amiben igazán sikeres lehetsz, keress meg, örömmel állok rendelkezésedre.
|